A Klub története

1964. április 25-én született japánban, Yamanashi megye Kofu városában. 1972-ben kezdett kendo-t tanulni, melyet általános és középiskolai tanulmányi alatt is folytatott. A középiskolai évek alatt ismerkedett meg mesterével Maruoe Tetsuo-val. Mivel ekkorra már eltökélt szándéka volt , hogy magas szintű kendo tanár legyen, mestere javaslatára a Nemzetközi budo egyetemet választotta. Itt 1988-ban kezdte meg tanulmányait a testnevelési kar budo szakán. Diplomáját is itt szerezte, dolgozata címe: A “Sugjó” (szellemi és testi gyakorlás) értéke a modern Budóban.

 Az egyetem elvégzése után középiskolai tanárként tevékenykedett, állása mellett posztgraduális képzésben vett részt a Tsukuba Egyetem Testnevelési Kutató Tanszék Testnevelési Elmélet szakán. Itt Budo elméletet tanult. Diploma munkája: Az Edo-kori kenjutsu ryuhá-k elmélkedései a győzelemről és a vereségről. 1988-tól a Tsukuba Egyetem Kendo klubjának segédedzője volt.

1992-ben jelentkezett a Japán Külügyminisztérium pályázatára, így került Magyarországra, mint a Japán Külföldi Önkéntes Szolgálat (JOCV) delegáltja. Feladatául a Magyar Kendo Szövetség szakmai irányítását kapta.1994-óta a Magyar Kendo Szövetség Technikai Igazgatója. 1995-ben önkéntesi megbízatása lejárt és visszautazott hazájába. Egy újabb sikeres pályázat segítségével még abban az évben visszatérhetett Magyarországra.

 A 2001 alakult Budo Kulturális Fórum egyik alapítója és elnöke.

Miért alapította az MJKK-t?

“Amikor még JOCV (Japán Önkéntes Szolgálat) önkéntesként dolgoztam, az volt a feladatom, hogy fejlesszem a magyarországi kendo-t, az MKSZ (Magyar Kendo Szövetség) klubjaiban segítsem az edzéseket. Több budapesti és vidéki dojo-ba jártam rendszeresen. Ezen kívül a válogatott keret felkészítését is végeztem. A veszprémi egyetemen tanárként eltöltött idő alatt, majd pár év múlva Budapestre kerülve is, folytattam ezt a munkámat, de már nem mint JOCV önkéntes.

Meghívott edzőként nincs teljes felelőssége a tanárnak, nagy segítséget adhat az ottani tanulóknak, de nem tud kialakulni egy felelősségen alapuló kölcsönös viszony közöttük. Szerettem volna egy klubot , ahol ez létre jöhet és a saját elképzeléseimet valósíthatom meg. Ahol a kendo oktatása nem versenysportként, hanem japán szemlélettel és hagyományos módszerekkel történik. Mindezt úgy, hogy a gyakorlók élvezzék az edzéseket, és az ott tapasztaltakkal gazdagítsák életüket.”

A Magyar-Japán Kendo Klub 2000-ben alakult.

cropped-7_mjkk_kendo_group.jpg
2017 szeptember

pilismarot

1937378_111922260278_6783201_n
Visegrádi Edzőtábor, 2009

583

Hírdetés
%d blogger ezt szereti: